Elég igazságosak vagyunk magunkkal a munkahelyen?

Az igazságosság dimenziója nagyon fontos a munkahelyen, sok múlik azon, hogy mi hogyan bánunk a kollégáinkkal, és hogy ők miként bánnak velünk. Ha egy kölcsönösségen és bizalmon alapuló szervezetben dolgozunk, akkor nem kell aggódnunk sem a kapcsolataink sem a munkánk minőségén. Nekem az a személyes vezetői tapasztalatom, hogy néha sokkal könnyebb mások érdekeit előtérbe helyezve, magunkkal igazságtalanul bánni, és ez valójában igazságtalan bánásmódot eredményez a kollégákkal szemben is.

Azzal a szituációval biztosan sokan találkoztak már, hogy a főnök folyton a saját malmára hajtja a vizet; akkor megy el szabadságra, amikor neki jó, jutalmazza magát szimplán a státuszára hivatkozva és még sorolhatnám. De mi van azokkal a helyzetekkel, amikor a vezető felvesz egy áldozati szerepkört, és a saját érdekeit és szükségleteit figyelmen kívül hagyja, csak a csapat érdekeit, vagy a csapaton belül az egyes egyének igényeit veszi figyelembe?

Vezetőnek lenni nem mindig jelenti azt, hogy nekem kell a legtöbbet dolgozni

Ez sajnos szintén egy gyakori hiba és legalább olyan káros, mint amikor ennek az ellenkezőjével találkozunk a munkahelyen. Vezetőként nekem nagyon fontos tanulása volt az elmúlt időszaknak az, hogy ha egyszer eldöntöttük, hogy csapatban dolgozunk, és mindenki egyenlően kiveszi a részét a közös munkából, akkor az nem azt jelenti, hogy nekem kell elvinni a munka oroszlán részét, és ha olyan felelősségteljes felnőtt emberekkel dolgozom, akikben megbízom, akkor a feladatok delegálása, segítség kérése és az alkalmankénti hozzám való alkalmazkodás nem lesz egy negatív összegű játszma.

A saját hibámért nem más a felelős!

Pontosan tudtam, hogy a részmunkaidős munkaszerződések és az egyik kolléganő kisgyereke, a másik kolléganő sok időt és energiát megkövetelő iskolai elfoglaltsága és a tulajdonos folyamatos ügyfelekkel történő kapcsolattartása miatt nehéz lesz egy mindenki számára komfortos munkakörnyezetet és együttműködési folyamatot kialakítani. Az első reakcióm a helyzetre az volt, hogy zokszó nélkül alkalmazkodtam mindenki igényeihez, és csak akkor ocsúdtam fel, hogy tulajdonképpen mit is csinálok, amikor már teljesen kezdtem kimerülni. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy a munka és magánélet egyensúlya teljesen felborult, nincsenek hétvégéim és már éjszakánként is munkával álmodom. Érdekes módon én éreztem, hogy valami nem jó, ugyanakkor magam körül azt láttam, hogy a többiek valahogy mégis csak nagyobb szabadságban, kiegyenlítettebb munkatempóban dolgoznak. Ilyenkor nagyon könnyű beleesni abba a hibába, hogy azonnal a körülöttem lévőket hibáztatom, és áldozatot csinálok magamból, de ez rövid és hosszútávon is csak konfliktusokhoz vezetett volna, és a problémát sem oldotta volna meg.

Ha adnak, fogadd el, ha ütnek, szaladj el!

Még általános iskolában volt egy nagyon kedves matematika tanárnőm, aki gyakran hajtogatott ehhez hasonló bölcsességeket, és azt kell mondjam, hogy ezek a mondásai legalább olyan hasznosak a felnőtt életemben, mint az alap matek ismeretek, amiket megtanított.

Ebben a kimerült, túlhajtott állapotban a kollégáim sorra ajánlották fel a segítséget és a támogatást, átvállaltak volna tőlem feladatot önszántukból, én pedig ezeket az ajánlásokat rendre elutasítottam. Utólag persze rájöttem, hogy mindenkinek sokkal könnyebb lett volna, ha megbízom az érett, felelős, felnőtt kollégáimban és abban, hogy amikor segítséget kínálnak, akkor az tényleg egy őszinte gesztus, nem pedig egy mártírkodás. Ha valaki van olyan szerencsés, hogy a jó munkakapcsolatainak köszönhetően egy támogató és figyelmes közegben dolgozhat, akkor szükség esetén nyugodtan delegáljunk feladatot az egyébként még terhelhető csapattagoknak. Ha elfogadjuk a segítséget, attól nem leszünk gyengébb vezetők, sem rosszabb emberek, csupán emberek. Így legalább nem őrülök bele a rengeteg feladatba, és ha kompetens ember kezébe adok át feladatot, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy jó minőségben és időre el fog készülni, mintha én az utolsó csepp energiámból, muszájból verekszem végig magam rajta. A segítőkész kolléga pedig kap egy kis oxitocin-löketet, és ő is fontosnak és hasznosnak fogja érezni magát attól, hogy merek neki adni – az egyébként számomra fontos feladatokból.

Gondoljuk végig, hogy beosztásunktól, státuszunktól függetlenül mi magunk mennyire vagyunk igazságosak saját magunkkal szemben a munkahelyen? Tegyük fel magunknak a kérdést: Mindig én hozom a kávét a kollégáknak? Mindig én tolom el a szabijaimat, hogy a többiek elmehessenek? Önként és dalolva túlóráztam plusz 40 órát a héten?  Aztán jön a következő kérdés: Én elfogadom azt, amikor valaki nekem szeretne kávét hozni? Kedvesen megköszönöm, amikor a kollégám miattam pár nappal eltolja a nyaralását, hogy én elmehessek pihenni? A következő héten hagyok mást túlórázni a közös projektünk miatt?

Én láttam már olyat, hogy egyébként teljesen jó munka kapcsolat ment tropára azért, mert valaki igazságtalan volt önmagával és ezért büntette meg a kollégáit. Ahhoz, hogy kölcsönösségen alapuló együttműködést építsünk ki a munkahelyen, amellett, hogy adunk, elfogadni is kell tudni!

Herzog-Szörényi Anikó

A jövő szervezeteit építjük és támogatjuk hírlevelünkön keresztül is!

Ingyenes, hetente frissülő anyagainkért iratkozzon fel hírlevelünkre!

Teal szolgáltatásaink

Célunk, hogy a teal világát minél több ember számára megismerhetővé tegyük. Ennek érdekében elindítottuk Teal Workshopunkat, és további két tanfolyam, a Teal Crash Course és a Teal Akadémia elindításán is dolgozunk. Kattintson és tudjon meg többet!

A jövő szervezetei könyv

Frederic Laloux A jövő szervezetei című művében foglalta össze a teal működés alapvetéseit. A könyv magyar nyelvű verziójának kizárólagos magyarországi kiadójaként büszkék vagyunk arra, hogy a kiadvány immár második kiadását is egyre növekvő érdeklődés mellett forgalmazhatjuk.

Teal közösség

Csatlakozzon hozzánk Ön is!

A csoportnak havi rendszerességgel találkozókat is szervezünk, illetve hírlevél formájában értesítünk minden feliratkozót a témával kapcsolatos aktualitásokról.