A mi teal utunk – II. rész

Előző heti személyes beszámolónk folytatásaként lássuk, hogyan folytattuk a munkát a saját szervezetünkön belül.

A Core Value kikristályosodása

„Nagyon egyértelmű, világos, tömör üzenet, ami megfogalmazódik. Egy egyértelmű irány, ami remek kiindulópontja az új cél felé vezető útnak. Bizalom. Szövetség. Jövő. A partnerség, a szövetség nagyon fontos!”

Ezzel a három szóval indultunk el a megújulás útján és a jelentésüket közösen alkottuk meg saját magunkra nézve. Ezek azok a világos és tömör értékek, amelyeket mind befelé, mind kifelé közvetítünk, ez lett minden projektünk és együttműködésünk gerince. Fontos volt, hogy ezt egy közösségként fogalmazzuk meg úgy, hogy mindenkinek a saját értelmezése is bele kerüljön a credónkba. Ha szeretné elolvasni, hogy nekünk mit jelent ez a három szó, IDE kattintva megteheti.

Nekem kell elsősorban magamat, a saját érzéseimet, gondolataimat, értékeimet megértenem.

„A tanulás és a fejlődés során előfordulhat, hogy káosz alakul ki, miközben az ember szivacsként szívja magába az összes információt, ami körülötte van. A letisztulás után ezeknek az információknak az összessége egy katyvaszból hirtelen egy mély megértéssé alakul és megszületik egy egyensúly, a REND. Megértem a másikat is, elfogadom azt is, hogy ő más, mert az, ahogyan ő más az engem tanít, nekem segítség ugyanúgy, ahogy ő is tanul tőlem.”

A vezetői és munkavállaói felelősség egyik nagyon fontos aspektusa az értés és megértés. Külső körülmények, nagy változások természetes módon összekuszálhatják a bennünk lévő gondolatokat, és gyakorlatilag auto-piloton, tudat alatt felszívjuk a körülöttünk lévő információkat, amik felduzzaszthatják a bennünk uralkodó káoszt. Nagyon hasznos folyamat ez, mert ha adunk magunknak időt arra, hogy a következő levegővételnél tudatosan összeszedjük, hogy mi történt, mit kell változtatnunk, tanulnunk, akkor nagyon könnyen akciókká konvertálhatjuk az így megszerzett tudást. Ahogy végre értjük és megértjük egy mélyebb szinten a történéseket képesek vagyunk egy új rend felállítására. Ha az ilyen helyzetekre már van best practice a csapaton belül, érdemes beszélgetni erről, mert tud támpontot adni a többieknek is, hogy hogyan birkózzanak meg ezzel. Nálunk ebben a helyzetben az vált be, hogy elengedtük a futó projektjeink időszorítását és objektíven igyekeztünk megítélni a helyzetünket és saját szerepeinket.

Letisztultam, rendet raktam, van egy irányom, de miért csinálom?

„Nem, nem a pénzért csinálom, és ugyan örömömet lelem a feladataimban és felelősséggel tartozom a cég jövőjéért, de akkor miért csinálom? Mert van egy küldetésem. Nem a feladataim a hivatásom, hanem az, hogy miért teszem. Mert része akarok lenni a világnak, nekem is kell benne egy hely, részese akarok lenni egy változásnak, mert szebb és jobb jövőt érdemlünk.”

Nem minden szinten jelentkezik a magasztos cél iránti vágy, de ha megérett rá az ember vagy a helyzet, akkor igenis érdemes foglalkozni vele. Ahhoz, hogy valamit szívvel-lélekkel tudjak csinálni, nekem van egyéni igényem arra, hogy megfogalmazzak magamnak egy „higher purpose-t”. Ha a csapat többi tagjában még ez nem érett be, de az értékrendjeink mentén ők ehhez a saját szintjükön tudnak kapcsolódni, az már elég ahhoz, hogy egy örömteli együttműködésben tudjuk saját céljainkat (is) megvalósítani.

Értem, van célom több síkon, van helyem és értelmem, lássunk munkához!

„Ebben a belső rendben, egyensúlyban van lehetőségem és terem, ahol teljesen újra kitalálhatom, megálmodhatom, és tehetem a dolgom olyan emberekkel, akiket ebben a szellemben választottunk. Frissesség, fiatalosság, kreativitás és rend. Máshogy érzem magam, nem korlátok között küszködöm, hanem szabad vagyok és merek.”

Egy szakasz lezárul és kezdődik valami új. Minden fejezet véget ér egyszer, de fontos megérteni, hogy a folytatás lapjaira közösen írjuk a történetünket. Felhatalmazott szabadságban én is a legjobbat akarom kihozni magamból és tudom, hogy a társaim is erre törekednek, ezért rugalmasak, türelmesek vagyunk egymással szemben, nem kérdés, hogy ha valamilyen probléma vagy nehézség merül fel, akkor nem betartunk egymásnak, hanem megtartjuk egymást, mert abszolút bizalomban dolgozunk együtt. Merünk struktúrákat létrehozni, engedjük szárnyalni a kreativitást és tudjuk, hogy mikor kell lehorgonyozni és mikor kell emelni.

A belső értékeket, szépséget, tudást, szakértelmet képes vagyok, és MEREM használni, hogy olyasmit teremtsek, ami értéket képvisel a világban.

„Organikusan alakul minden a kezünk alatt, valójában közösen alkotunk, társra, szövetségesre találunk egymásban, van bizalom önmagamban, a szövetségeseimben és abban, hogy amit csinálok, az jó, mert őszinte.”

Egy ilyen szervezetet kívánok mindenkinek és szép, kiegyensúlyozott együttműködéseket, ahol a bizalom által fantasztikus dolgokra vagyunk képesek. Abban, hogy eljussunk idáig fontos volt, hogy rátaláltunk Frederic Laloux: A jövő szervezetei könyvére 4 évvel ezelőtt, amikor is lefordítottuk magyarra. A könyvnek megjelent a második kiadása, amit elektronikus formában pdf-ként és nyomtatva is elérhetővé tettünk. Ha bővebben szeretne megismerkedni a teal szemlélettel, vagy a könyvvel, kattintson IDE.

Herzog-Szörényi Anikó

A jövő szervezeteit építjük és támogatjuk hírlevelünkön keresztül is!

Ingyenes, hetente frissülő anyagainkért iratkozzon fel hírlevelünkre!

Teal szolgáltatásaink

Célunk, hogy a teal világát minél több ember számára megismerhetővé tegyük. Ennek érdekében elindítottuk Teal Workshopunkat, és további két tanfolyam, a Teal Crash Course és a Teal Akadémia elindításán is dolgozunk. Kattintson és tudjon meg többet!

A jövő szervezetei könyv

Frederic Laloux A jövő szervezetei című művében foglalta össze a teal működés alapvetéseit. A könyv magyar nyelvű verziójának kizárólagos magyarországi kiadójaként büszkék vagyunk arra, hogy a kiadvány immár második kiadását is egyre növekvő érdeklődés mellett forgalmazhatjuk.

Teal közösség

Csatlakozzon hozzánk Ön is!

A csoportnak havi rendszerességgel találkozókat is szervezünk, illetve hírlevél formájában értesítünk minden feliratkozót a témával kapcsolatos aktualitásokról.